Costa Rica európai mércével mérve is drága ország. Ezért különösen jó hír az utazóknak, hogy a helyi buszos közlekedés nem csak egyszerű és relatíve kényelmes, de olcsó is. Ha van időd, rugalmas vagy és elbírsz némi kényelmetlenséget, az ország vidáman beutazható busszal bármilyen más közlekedési alternatíva töredékéért. Mi majdnem egy hónapot töltöttünk Costa Ricán és kizárólag így közlekedtünk. Ez alatt elég sok hasznos tapasztalatot szedtünk össze az itteni buszozásról, sokszor a saját kárunkon tanulva – mert azért nem teljesen úgy kell elképzelni a dolgot, mint Európában.

Az utazás előtt elég alaposan utánanéztünk minden közlekedési opciónak, és helyben is láttuk, hogy hogyan működnek.

Ezért a buszos információk előtt leírunk néhány alapvető dolgot a többi közlekedési formáról is.

Autóbérlés:

Nagyon népszerű az utazók körében, mi is rengeteg olyan turistával találkozunk, aki bérelt autóval közlekedik. Costa Rica nem nagy ország (kb. Magyarország fele), relatíve jó az úthálózat, biztonságos a közlekedés, úgyhogy adja magát a dolog. Szerintünk egy kicsit túl is hangsúlyozzák ennek az előnyeit és különösen a terepjáró bérlés szükségességét a Costa Ricával foglalkozó blogok, mi úgy látjuk, hogy nagyon simán meg lehet lenni itt autó nélkül. Ráadásul ez az opció elég drága, egyrészt mert muszáj mindenkinek kifizetni a bérlés mellé egy komoly biztosítást, másrészt mert drága a benzin. A bérlés előtt fontos részletesen elolvasni a kondíciókat, mert az interneten megjelenő árba sok cég nem számol bele néhány vaskos pluszköltséget (pl. a kötelező biztosítást), ezért elsőre olcsónak tűnhet, aztán a helyszínen jön a meglepetés. A kutakodás alapján a legjobb opció az Adobe nevű helyi kölcsönző, minden fontosabb településen jelen vannak, a teljes árat tüntetik fel a neten, és ráadásul van egy együttműködésük az egyik legjobb Costa Rica-i utazási bloggal, a twoweeksincostarica.com-mal: aki ezen a honlapon keresztül foglal, kap 10% kedvezményt, itt lehet megnézni az aktuális felhozatalt.

Mielőtt az ember a vezetés mellett dönt, érdemes tudni, hogy Costa Ricán nincsenek európai stílusú (több sávos, középen korláttal elválasztott) autópályák, maximum főutak. Ezeken nagy a forgalom és rengeteg a lassú kamion, amit a helyi sofőrök meglehetősen meredek előzésekkel kezelnek.

Ezen kívül rendes címek sincsenek, gyakori, hogy a neten a szálláshelyet, éttermet valamilyen ismertebb épülethez képest határozzák meg (XY hoteltől 100 méterre, a templommal szemben). Ezért egy jó GPS, vagy térképes alkalmazás elengedhetetlen.

Ezzel együtt gyakorlott vezetőként nem lehet gond, legfeljebb jóval lassabban mész és egy kicsit többször tévedsz el, mint amihez hozzászoktál.

Taxi:

Taxik Costa Ricán is szép számmal vannak, és nem csak városon belül, de akár hosszabb (több száz kilométeres) távra is felfogadhatóak. Ez a szolgáltatás sem olcsó: egy átlagos (2-3 kilométeres) út ára 4-5 USD. A taxizással egy nagy gond van: szinte mindegy, hogy a világ mely pontján vagy, a taxisok rámenősek, hazudnak, trükköznek, csúnyán át akarnak verni. A felsorolt jelenségek nyilván országtól, várostól, vérmérséklettől, arcbőr-vastagságtól függően különbözőek, Costa Rica a jobb tartományban helyezkedik el, de sokszor itt is a normál ár minimum két-háromszorosát mondják be. Két tanács: előzetesen kérdezd meg a helyieket, hogy kb. mennyi a rendes ára a tervezett útnak, illetve mielőtt elindultok, egyezz meg a sofőrrel az árban, hogy ne a végén kelljen vitatkozni. Ha van folyamatos internetkapcsolatod, a fővárosban és környékén használd a taxismaffia letörésének leghatékonyabb eszközét, az UBER-t.

Door-to-door shuttle busz:

Több cég üzemeltet az ország fontosabb turisztikai központjai között szállástól szállásig közlekedő kisbuszokat. Kényelmes, viszont elég drága opció, távolságtól függően 30-60 USD/fő.

9 hasznos információ a helyi buszközlekedésről

  1. Costa Ricán rejtélyes okokból nagyon gyakran változtatják a menetrendeket, ezért az interneten lévő információk megbízhatatlanok, meg kell kérdezni helyben, a szállások általában képben vannak. Ezzel együtt érdemes két helyen is rákérdeni, ha fontos, hogy időre odaérj valahová.
  2. Kétféle helyi buszjárat működik: directo és colectivo. A különbség kb. az, mint otthon egy IC és egy személyvonat között: a directo buszok általában hosszabb távokon közlekednek, kevés megállóval, így gyorsabbak, viszont az áruk is magasabb, a colectivo járat szó szerint minden bokornál megáll, ezért lassú, de legalább nagyon olcsó. Egy 4 órás út ára directoval kb. 8-9 USD, colectivoval a fele.
  3. A directo buszokra érdemes előre jegyet venni, mert konkrét ülésre szóló helyjegyek vannak, és előfordul, hogy nem engednek fel több embert, mint amennyi le tud ülni. A valóság inkább az, hogy a sofőr zsebre ad jegyet és felszállhatsz, de végig állni kell. Mivel ezek a járatok nagyobb települések között közlekednek, minden bizonnyal van egy pályaudvar és benne egy pénztár ott, ahol fel akarsz szállni. A colectivora a sofőrtől kell jegyet venni.
  4. A colectivo buszok nem csak a kiépített megállókban állnak meg, egyszerűen ki kell állni az út szélére, és leinteni őket. Ez elsőre elég furcsán hangzik, de működik, a sofőrök mindig lassítanak, ha látnak valakit inteni (vagy nagy hátizsákokkal bizonytalan kézmozdulatokat tenni), és a buszok elejére jól láthatóan ki van írva a végállomás, úgyhogy semmi ördöngösség nincs a dologban. Ugyanez a lazaság a leszállásra is igaz, van egy zsinór az ablakok felett, amit meg kell húzni, ha le akarsz szállni, és megállnak. Ehhez nagyon jól jön, ha letöltöd az offline működő GoogleMaps alkalmazást, amin tudod követni, hogy épp hol jártok. De meg lehet kérni bárkit a buszon, hogy szóljon, ha megérkeztél a célpontra. Csak érdekességképp elmesélem, hogy hogyan zajlott ez a Monteverde-Sámara utazásunkon. Reggel 6-kor indultunk Monteverdéből, majd úgy 2 óra zötykölődés után, a hegyek lábánál kitett minket a busz 6 másik sorstárssal együtt egy főút melletti kereszteződésben. Nem volt semmilyen megálló, mindannyian leültünk egy betontömbre. Nyolcan háromfelé utaztunk tovább, ketten Nicaraguába, négyen Liberia városba és mi ketten a tengerpartra. Senkinek fogalma sem volt, hogy mennyit kell várni, de bíztunk benne, hogy előbb-utóbb minden rendben lesz. Fél óra után érkezett a nicaraguai busz, egy óra után a liberiai. Mindegyik magától megállt, látva a sok hátizsákos alakot. Mi végül 2,5 órát vártunk ott a 30 fokban, aztán végül csak megjött a mi nicoyai járatunk is, amin álltunk még másfél órát, mert tele volt. A szálláson azt mondták, hogy fél 9 körül lesz a kereszteződésben a buszunk, ehelyett lett fél 11, ennyit a menetrendekről.
  5. A sofőrnek csak helyi pénzben lehet fizetni, ezért legyen nálad a szükséges mennyiségű colón. Egyébként az országban majdnem mindenhol elfogadják a dollárt és általában kártyával is lehet fizetni.
  6. A 3 óránál hosszabb utakon mindig van vécészünet, de meg is lehet kérni a sofőrt, hogy álljon meg, ha már nem bírod. (A wc spanyolul „bánnyó”.) A szünet általában olyan helyen van, ahol ételt is lehet venni, de ha nem, akkor gyakran szállnak fel a buszra árusok, akiktől üdítőt és tésztát lehet venni.
  7. Lényeges különbség az otthonihoz képest, hogy a nagyobb városokban (pl. San José, Alajuela, Punta Arenas) sok buszpályaudvar van, ezért átszállásnál szinte biztos, hogy nem oda érkezel, mint ahonnan tovább kell menned. A kettő között kilométerek lehetnek, úgyhogy fel kell készülni némi sétára, vagy küzdelemre a taxisokkal.
  8. A buszon az otthoninál is inkább illik átadni a helyet az időseknek és a gyerekkel utazóknak, kivétel nélkül minden alkalommal azonnal felugrott valaki, ha ilyen utas érkezett (mi is ezt tettük, ha szükség volt rá).
  9. Tapasztalatunk szerint a buszok teljesen biztonságosak. Ezzel együtt egyszer San Joséban feljött a buszra indulás előtt egy rendőr és mindenkinek kedvesen elmondta angolul, hogy az értékeket (útlevél, pénz, bankkártya, telefon, stb.) tartsuk a kezünkben, ne tegyük fel a felső tárolókba és a lábunkhoz se, mert felszállhatnak tolvajok, akik ellopják, míg mi alszunk. Úgyhogy valószínűleg ez nem ritka eset.

Ennyi. Tényleg kell hozzá némi türelem, de összességében nagyon szerettünk buszozni az országban. Mindig azt szoktuk mondani, hogy nagyobb az élmény, ha egy kicsit meg kell küzdened érte, ez ebben az esetben is igaz.